Ádám
Támogatás az újpesti halálos baleset következtében apa nélkül maradt család számára.
Ádám
Január 22-én egy szabályosan közlekedő, piros lámpánál várakozó autóba nagy sebességgel bele rohant egy ittas vezető, majd elmenekült a helyszínről. A vétlen sofőr sajnos életét vesztette. Az elhunyt családfenntartóként dolgozott a lakásukon lévő súlyos hitel törlesztéséért – tragikus halálával ennek lehetősége most egyik pillanatról a másikra megszűnt, rendkívül nehéz helyzetbe hozva ezzel a családot. Most arra kérünk titeket, hogy kisebb vagy nagyobb összeggel támogassátok az apa nélkül maradt családot a temetési költségek rendezésében és a család hitelének kifizetésében. Egy kislányt kell felnevelni, a nagyobb összegű, még futó lakáshitelt törleszteni, és ez erőn felüli feladat. De veletek, együtt sikerülhet!